
AMROUN NABIL
New Syle Hip-Hop, Funky, Krump, Street Jazz
Pályafutásom első igazi nagy állomása, 14 évesen volt, mikor felkértek, hogy koreografáljam meg egy táncművészeti iskola év végi vizsgaelőadását, így kerültem a Jókai Színházba, mint koreográfus segéd.
Két évre rá, már önállóan koreografáltam egész darabokat. Közben versenyeztem, és versenyeztettem.
Azóta számos darabot, showt, műsort állítottam színpadra, saját előadásokat is. Jelenleg művészeti vezetőként dolgozok egyéb társulatokkal, s persze tanítok e mellett.
Díjak
- 2006-2007-2008 Az év koreográfusa.
- 2007-2008 Az év táncosa.
- Kitüntetett érdemes táncos.
Verseny-eredmények, helyezések
2006-2007-2008 Jómagam és több csapatom EB és VB aranyakat hoztak haza, különböző kategóriákban.
Iskolák, továbbképzések
Inkább csak néhány mesterem, barátom nevét említeném, kiktől oly sok inspirációt kaptam, kapok: Budai László, Földi Béla, Novák Éva, Lakatos János, Szűcs Éva, Gilbert-Passe Courtin, Raza Hamadi, Martin Kudelka…
A stílus amit tanítok: New Style Hip Hop
Azok az új irányzatok tartoznak ide, melyek az elmúlt néhány évben jelentek meg, és igyekeznek különböző technikát (ami főként a jazz műfajából, és a klasszikus balettból merítenek) beleszőni a táncba.
Ettől ez egyre inkább kerek, íveltek a mozdulatok, nem annyira "kocka".
A zenei irányvonal is szakított (bár nem teljesen) a break beat és az underground hangzásokkal, inkább a pop felé kacsint.
Ezen kívül, most már szabadon egybe folyik a Funky izoláltságával, a Street Jazz technikáival, kerekségével. Zeneileg pedig az R'N'B-vel, és az Acid Jazz-el.
|
|
|||||
|


